Csokorba szedtünk néhány fontosabb, szakmailag is jelentős cikket, amelyet a B+N Referencia Zrt-ről írtak. Illetve olyan írást, amiben vezérigazgatónk, Kis-Szölgyémi Ferenc nyilatkozott.
KIS-SZÖLGYÉMI FERENC: MÁR TESZTELIK A MAGYAR FEJLESZTÉSŰ ROBOTOT
A portfolio.hu számolt be a B+N Referencia Zrt. robotfejlesztési projektjéről. Mint azt Kis–Szölgyémi Ferencre, a B+N vezérigazgatójára hivatkozva írták, saját fejlesztésű takarítórobot tesztelését kezdte meg az Airport Security Zrt. a Budapest Airport területén a takarítási feladatok magasabb színvonalú és automatizált ellátását megcélozva. A B+N a fejlesztéssel bekapcsolódott a világ élvonalába.
A B+N kutatásfejlesztéséről bővebben itt olvasható.
Díjazták a B+N munkatársát: Nagy János az ÉV Energetikai Tanácsadója
A Köztársasági Elnök fővédnöksége és a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) védnöksége mellett működő Virtuális Erőmű Program (Magyarország legnagyobb, Európai Bizottsági díjas zöld erőműve és fenntarthatósági programja) számolt be a B+N munkatársának elismeréséről. Nagy Jánosnak nem ez az első elismerése. Kis kutatás után kiderült, hogy a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Bláthy Díjasa és Urbanek Díjasa. Emellett a Magyar Mérnöki Kamara Tiszteletbeli Tagja, a Nemzetgazdasági Minisztérium (Varga Mihály miniszter) pedig az Építők Napja alkalmából kiemelkedő szakmai tevékenysége okán elismerő oklevéllel díjazta. Legutóbb pedig a Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit (MI6) NKft. Virtuális Erőmű Programban Az energiahatékonyság növelésében vállalt oktatói, konzulensi és tanácsadói jelentős szerepéért díjazták.
Adódik a kérdés: mit kell tenni, hogy valaki megkaphassa, elnyerje Az év energetikai tanácsadója kitüntetést? Ide kattintva elolvasható.
Magyarország Köztársasági Elnöke Nagy János villamosmérnöknek, a B+N Referencia Zrt. elektromos mérnökség vezetője részére a hazai világítástechnika és energetika területén végzett kimagasló szakmai tevékenysége, valamint szakmai közéleti szerepvállalása elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozott nemrégiben – erről pedig az fmbusiness.hu itt írt.
KIS–SZÖLGYÉMI FERENC: SAJÁT FEJLESZTÉSŰ TAKARÍTÓROBOT ÁLL MUNKÁBA
„Több száz millió forintot költöttünk a ROBIN fantázianevű robot fejlesztésére, de nem a szerkezetet, hanem a szolgáltatást adjuk el” – mondta Kis–Szölgyémi Ferenc, a B+N vezérigazgatója a portfolio.hu-nak. A cikkből kiderül, hogy a robot hardverét, vagyis a szerkezetét egy olasz cég gyártja, a magyarok a mérnöki, technikusi és informatikai munka eredményét teszik bele.
Erről bővebben ide kattintva lehet olvasni.
Kis-Szölgyémi Ferenc: Vedd észre a takarítókat is!
A bdpst24.hu írt Kis-Szölgyémi Ferencre hivatkozva arról, hogy a B+N Referencia Zrt. társadalmi érzékenyítő kampányával a takarítók megbecsülésére akarja felhívni a figyelmet. A KSH 173 foglalkozást vizsgált meg, hogy mekkora a presztízsük, különböző szempontok alapján. Például mekkora hatalom, befolyás jár vele, mennyit kell tanulni érte, mennyire hasznos a társadalom számára, az adott foglalkozás mennyire vonzó vagy divatos manapság. A válaszadók szubjektív megítélése szerint a takarító a legalacsonyabb presztízsű tíz foglalkozásba került. A 163. lett, és csak az utcaseprőt, a szemétszállítót, a szórólaposztót vagy a segédmunkást előzi meg.
Részletesebben itt lehet a B+N Vedd Észre kampányról olvasni.
B+N: JÖHET AZ UV-S MOBILFERTŐTLENÍTÉS A VONATOKRA, VILLAMOSOKRA
A Világgazdaság számolt be a B+N új projektjéről. Egyedi mobil UV-sterilizáló berendezést fejlesztett ki tömegközlekedési eszközök gyors fertőtlenítésére a B+N Referencia Zrt., a csírátlanításra alkalmas berendezésből február végére készül el az első 20 darabos széria. A mobilberendezéssel a gyakori kórokozó mikroorganizmusok 99,9 százalékos elpusztításához maximum egy percre lesz szükség.
Az UV-s mobilfertőtlenítésről szóló cikk itt található.
B+N: Hazai megoldások a létesítménygazdálkodásban
Az index.hu-n olvasható, hogy a létesítménygazdálkodás iparág már évek óta küzd a munkaerőhiánnyal, hiszen például egyik kiemelt tevékenysége, a takarítás elsősorban kétkezi munkát igénylő folyamatos feladat. Egy nagy létesítményben akár 100 takarító is dolgozik naponta, ekkora humán bázis napi szintű szervezése és irányítása, a minőség ellenőrzése egy komoly szakma, ami jelentős kihívás elé állítja az FM szakembereket. A B+N 20 éves tapasztalattal rendelkezik ezen a területen és ma már országosan közel 5000 takarítót alkalmaz, több mint 3000 helyszínen.
A takarítók munkája most a koronavírus miatt kiemelten fontossá vált. Tervezzük ennek a társadalmi érzékenyítő kampánynak a folytatását rávilágítva a létesítménygazdálkodás egyéb területein dolgozó szakemberek munkájának fontos szerepére is – hangsúlyozta Kis-Szölgyémi Ferenc vezérigazgató.
Erről bővebben itt olvasható információ.