A Kelet-Közép Európai régió vezető facility management vállalata, a B+N Referencia Zrt. és az Óbudai Egyetem együttműködésében új ösztöndíjprogram indul, amely három, kiemelkedő tehetségű hallgatót támogat 10 hónapon keresztül. A program célja, hogy a fiatal szakemberek tanulmányait támogassa az anyagi körülmények megkönnyítésével, illetve lehetőséget biztosítson számukra a gyakorlati tapasztalatszerzésre a B+N projektjeiben.
Új ösztöndíjprogram indul szeptemberben az Óbudai Egyetemen, amely három tehetséges hallgatót segít tanulmányaikban és szakmai fejlődésükben. A 9 országban jelen lévő és 12 országban létesítményüzemeltetési szolgáltatásokat nyújtó B+N Csoport stratégiájának egyik alapköve a tehetséges fiatalok támogatása és a szakmai utánpótlás biztosítása.
A több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező vállalat és az Óbudai Egyetem közös ösztöndíjprogramjának célja, hogy három tehetséges hallgató anyagi terheit csökkentse, miközben a diákok valós szakmai tapasztalatot szerezhetnek a vállalat nemzetközi projektjeiben. Az ösztöndíjprogram keretében két gazdasági informatikus és egy műszaki menedzser tanuló részesül havi 150 000 forintos támogatásban 10 hónapon keresztül. Emellett a program ideje alatt aktívan bekapcsolódhatnak a B+N munkafolyamataiba, és sikeres diplomaszerzés után könnyített interjú során pályázhatnak a cégnél a végzettségüknek megfelelő állásokra. Ezáltal a fiatalok nemcsak a tanulmányaikat, hanem hosszú távú szakmai karrierjüket is megalapozhatják az ösztöndíj elnyerésével.
A hallgatók az ösztöndíjra olyan kutatási anyag elkészítésével pályázhatnak, amelynek fókuszában a fenntarthatóság és az innováció áll. A program sikeres teljesítéséhez legalább 80%-os értékelésű kutatási anyag és 4,0-es tanulmányi átlag szükséges.
„A B+N Csoportnál már a kezdetek óta hiszünk a tehetséggondozás fontosságában”
„A B+N Csoportnál már a kezdetek óta hiszünk a tehetséggondozás fontosságában. Kollégáink szakmai fejlődését különböző képzési rendszerekkel támogatjuk, legyen szó akár betanított munkáról, akár magas beosztásban dolgozó vezetőről. Ez az ösztöndíjprogram is ennek a kezdeményezésnek a része: így nemcsak tehetséges fiatalok tanulmányait könnyíthetjük meg, hanem arra is lehetőséget biztosítunk számukra, hogy a szakmai tudásukat a gyakorlatban, egy nemzetközi vállalatnál szilárdíthassák meg” – fogalmazott Kis-Szölgyémi Ferenc, a B+N Referencia Zrt. vezérigazgatója és tulajdonosa.
A B+N Csoporttal közös ösztöndíjprogram
„Az Óbudai Egyetem számára kiemelt fontosságú, hogy hallgatóink ne csak elméleti tudást kapjanak, hanem olyan szakmai tapasztalatokat is, amelyek közvetlenül hasznosíthatók a munkaerőpiacon. A B+N Csoporttal közös ösztöndíjprogram kiváló példa arra, hogyan tudjuk összekapcsolni az oktatást a gazdaság szereplőivel és olyan lehetőségeket kínálni hallgatóinknak, amelyek egyaránt segítik tanulmányaik sikeres befejezését és szakmai karrierjük elindítását. Büszkék vagyunk arra, hogy partnereinkkel együttműködve olyan utakat nyitunk meg a fiatalok előtt, amelyek hosszú távon is hozzájárulnak pályafutásukhoz és a magyar gazdaság fejlődéséhez” – emelte ki Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora.
A 32 éve alapított, magyar tulajdonban lévő cég az elmúlt évek során a kelet-közép-európai régió piacvezető facility management szereplőjévé vált. A B+N a legfontosabb szakmai minősítések mindegyikével rendelkezik, és az elmúlt években több hazai és nemzetközi szakmai díjjal is elismerték tevékenységét. A létesítményüzemeltető cégek közül Magyarországon egyedül a B+N rendelkezik kutatás-fejlesztési részleggel. Automatizált, auditálható és rendszeresen felülvizsgált folyamatok, folyamatos mérnöki támogatás, valamint rendszeresített szervízcsapat biztosítja az átlátható, ellenőrizhető, minőségi szolgáltatásvégzést.
A B+N 15 ezer hazai munkavállalójával Magyarország három legnagyobb munkáltatói között van.