Ha egy dolgot üzenhetnék az utasoknak, azt mondanám, hogy legyenek kicsit emberiebbek – mondja Tamás, a Deák téri metró vonalon dolgozó takarítóinak csoportvezetője, miközben lefelé tartunk a mozgólépcsőn. Hamarosan érkezik az utolsó járat, már csak néhány utas lézeng a peronon. A területet lassan a neonszínű mellényes takarítók veszik át, hogy egy éjszaka alatt eltüntessék az itt naponta átlagosan megforduló 250 000 utas nyomait. Az economx.hu elkísérte a B+N metrót takarító csapatát.
Bár a takarítók már 23 órakor felveszik a munkát, a tényleges takarítás csak az utolsó metró után kezdődik. – Amíg utasok tartózkodnak az állomáson, csak apróbb munkákat tudunk elvégezni, begyűjtjük a szemetet, portalanítunk. A valódi takarításra nem sok idő marad, mert mindennel készen kell lennünk egy órával az első utasok érkezése előtt. Ez nagyjából három órát jelent – folytatja Tamás. – Ebbe az időbe bele kell, hogy férjen a graffitik eltávolítása, a fertőtlenítős lemosás, az állomás teljes területének felmosása.
Persze napközben is van takarító személyzet, ők ilyenkor a műszaki területeket tartják tisztán, illetve az apróbb balesetek nyomait tüntetik el. – Ez többnyire csak kiömlött kávét vagy üdítőt jelent, de előfordul, hogy egy valódi baleset nyomait kell eltüntetni – veszi át a szót Mónika, aki elsősorban a villamosvonalak takarításáért felelős területi vezető, de alkalmakként a metrót takarító csapat munkájának összehangolásába is besegít.
Éjszaka a műszaki területeken sem szünetel a munka, az ügyeletes ilyenkor ellenőrzi az alagutat és a műszaki berendezések működését, és a takarítók engedélyét is ők kérik el. A lezárt metróba való bejutáshoz ugyanis nem elég a B+N-es mellény, a takarítóknak munkavégzési engedéllyel is rendelkezniük kell.
A szemetet hetente kétszer viszi el egy kifejezetten erre a feladatra tartott vonat. – Az állomáson összegyűlt hulladékot addig a szeméttárolóban gyűjtjük. Tulajdonképpen hasonlóan működik, mint amikor otthon jönnek a szemetesek, csak ez a föld alatt van, és egy dízelvonatra üríti a kukákat – avat be Mónika.
A takarítóknak így is rengeteg súlyt kell megmozgatniuk
Ha a szemetet nem is kell kivinni az alagútból, a takarítóknak így is rengeteg súlyt kell megmozgatniuk. – Ilyenkor a mozgólépcsők már nem működnek, a kollégák gyalog cipelik fel és le a több száz lépcsőn a vízzel teli vödröket, az eszközöket, főleg a heti és a havi nagytakarítás idején.
A napi takarítási feladatokat a B+N igyekszik megkönnyíteni a munkatársak számára. Éppen ezért úgynevezett cobotokat alkalmaznak a peronok takarítására. – Bár a köznyelvben robotoknak hívják, ezek tulajdonképpen önműködő kereskedelmi felhasználású padlóápoló gépek – mondja Vezér András, a B+N Referencia Zrt. egyik fejlesztő technikusa. – Összesen 22 darabot üzemeltetünk a négy metróvonalon belőlük. Nagyjából 800-1300 négyzetméternyi területet képes feltakarítani óránként, ami nagy segítséget jelent az itt található hatalmas terek esetében.
Milyen szeméttel, kosszal találkoznak a leggyakrabban a B+N takarítói?
Amikor azt kérdezzük, milyen szeméttel, kosszal találkoznak a leggyakrabban a B+N takarítói, mindenki a rágót és az emberi ürüléket említi. – Emberi ürülék minden formában… – mondja Mónika, bár hozzáteszi, ez a villamoson jóval gyakoribb, mint a metrón. – Főleg az ülések esnek áldozatul, ilyenkor ahogy észrevesszük, azonnal kikerül a forgalomból az a kocsi és egészségügyi okokból cseréljük is a teljes ülést. De a kocsik takarítása során is szoktunk igazán cifra dolgokat találni. Használt tampontól az elhullajtott műszempilláig, műbajuszig már rengeteg mindent láttunk.
Nem a metrótündér tünteti el a koszt és szemetet
Néha jó lenne elmondani azoknak, akik ezt csinálják, hogy nem a metrótündér tünteti el a nyomaikat. Mi is emberek vagyunk, akik éjszaka utánuk takarítunk – mondja egyikük, miközben lassan szedelőzködik, hogy még ez első metró előtt hazainduljon.
A teljes cikk és képes beszámoló az economx.hu oldalán olvasható.
Fotó: Economx / Hartl Nagy Tamás