Hírek

Jelentős mértékben fejlődött a terminálok tisztasága a budapesti reptéren

Jelentős mértékben javult a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér értékelése az utasok körében 2019 első félévében, derült ki a Budapest Airporttól független nemzetközi utaselégedettségi felmérésből (ASQ), amelynek keretében az utasok 36 különböző szempont alapján értékelik az őket leginkább érintő repülőtéri szolgáltatásokat – írta a bud.hu. A B+N Referencia Zrt. küldetésének tekinti, hogy a nemzetközi repterünk, mint az ország légikapuja, kiemelten jó benyomást keltsen. 

A Budapest Airport tájékoztatása szerint az 5-ös skálán mért általános elégedettségi mutató a tavalyi 3,71 pontról 2019 második negyedévének végére 3,83 pontra emelkedett. Az utasok visszajelzése alapján jelentős mértékben fejlődött a terminálok tisztasága és a repülőtér általános atmoszférája. 

A felmérést világszerte több mint 700 repülőtér bevonásával, nemzetközi szabványok szerint, negyedévente készítik. Az utasok 36 különböző szempont alapján értékelik az őket leginkább érintő repülőtéri szolgáltatásokat 1-5-ig terjedő skálán. A kutatás kiterjed a repülőtéri szolgáltatásokra, a terminálok tisztaságára, a légikikötő általános atmoszférájára, a vásárlási lehetőségekre, az utastájékoztatási rendszerre és a terminálokon történő eligazodásra is.

A fejlesztés tisztán látható

A B+N Referencia Zrt. küldetésének tekinti, hogy a nemzetközi repterünk, mint az ország légikapuja, kiemelten jó benyomást keltsen, s ebben nagy szerepet játszik a tisztaság is. A B+N Referencia Zrt. 2018 őszén, az Airport Security Zrt. 100% tulajdonrészének megvásárlása után megkezdte a nemzetközi repülőtéren a takarítási szolgáltatások fejlesztését. Az elmúlt fél évben optimalizálta a takarítói létszámot, felülvizsgálta a folyamatokat és új minőségbiztosítási rendszert vezetett be. Ennek a munkának a sikerét támasztja alá a 2019-es ASQ felmérés eredménye.

Forrás: www.tozsdeforum.hu, www.bud.hu