Rólunk írták

„Felemelnél naponta 150 kilogramm szemetet?” – velvet.hu a takarítókról

A takarítók nincsenek megbecsülve, de ez nincs így jól!

Egy átlagos takarító munkaideje alatt 2.000 kalóriát éget el. Ez annyi, mintha mi otthon 5,5 órát kardióznánk vagy több, mint 3 órát futnánk, ami átlagos sebességgel teljesítve megfelel minden nap egy maratonnak. Mindemellett akár 150 kg szemetet is összegyűjtenek és emelnek meg naponta. De egy takarító másnap sem pihenhet, nem nyújt vagy pihenő napozik, hanem megfelel ugyanennek a fizikai kihívásnak!

B+N-Infographics-2020-03-09-V2

Mindezt nem egy edzőteremben teszi, hanem a munkahelyén, egy kórházban, a MÁV egyik vonatszerelvényén, vagy egy irodaházban, ahol a napi kitakarítandó szobák száma 110 is lehet! Mióta pedig járvány van, azt is fertőtleníti, amit eddig csak tisztított: korlátokat, kilincseket – bármit, amihez hozzáérhetünk. Igazán hálásak lehetnénk nekik, mégis ők úgy érzékelik, hogy nem kapják meg azt a társadalmi megbecsülést, ami járna nekik ezért. Még most sem, amikor azért is takarítanak, hogy kevesebb megbetegedés legyen. Bevallották, hogy sokszor nem is köszönnek nekik, vagy nem szólnak hozzájuk. Akik után takarítanak, azt sem tudják, hogy hívják őket. Nincs ez így jól.

— Tavaly óta terveztük, hogy elindítunk egy társadalmi érzékenyítő kampányt, ami arra világít rá, hogy a takarítók munkájukat szinte láthatatlanul végzik, holott a társadalmunk működéséhez elengedhetetlen, amit tesznek. – mondja Kis-Szölgyémi Ferenc Magyarország legnagyobb takarítással is foglalkozó létesítményüzemeltető vállalatának, a B+N Referencia Zrt.-nek vezérigazgatója. – Hosszú hónapokig folytak az előkészületek, és mire készen lettünk, hazánkat is elérte a COVID-19 fertőzés. De ha valamikor, akkor ma többszörösen igaz, hogy a társadalmi megbecsülés az itthon dolgozó 45 ezer hivatásos takarítónak is jár. Mi 4.100 takarítót foglalkoztatunk, akik ma is helyt állnak a közlekedési eszközök, kórházak és a rengeteg irodaház takarításával. A társadalom többsége a tisztaságot természetesnek veszi, de az ezt megteremtő embereket nem becsüli meg. A „Vedd észre” kampányunkkal szeretnénk megmutatni, hogy másképp is lehet.

Hogyan vehetjük észre őket?

Már azzal, ha udvariasak és előzékenyek vagyunk tettünk valamit. Ha köszönünk nekik és fogadjuk a köszönésüket, ha megdicsérjük a munkájukat, észrevesszük és jelezzük, hogy mennyivel jobb tiszta és fertőtlenített helyiségekben lennünk.

— Annyira megszoktuk a körülöttünk levő rendet és tisztaságot, hogy azt egyszerűen adottságnak tekintjük, de nem vesszük észre azt, aki ezt megteremtette. – veti fel Kókai Erika, a B+N marketing igazgatója. – Azt gondoljuk, hogy az emberek hozzáállása csak azért közönyös, mert soha senki nem hívta fel a figyelmet arra, hogy értékeljük azt a munkát, amit a takarítók értünk végeznek. Felelősségünk tenni ennek a foglalkozásnak a megbecsüléséért, hiszen, ha ez így marad, hamarosan nem lesz, aki kitakarítja az országot.

32322685_d811d4a01cd31c96ce31fc8564e3117b_wm

Forrás: velvet.hu