Március elején tartotta meg hagyományos éves partnertalálkozóját a Budapest Airport, amelynek keretében elismerésekkel díjazta azokat a repülőtéri hatóságokat, szolgáltatókat és partnereket, akik az elmúlt év során kiemelkedő munkájukkal hozzájárultak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér zavartalan és magas színvonalú működéséhez.
A Budapest Airport összesen hat kategóriában, tizenhét partnerének adott át díjat, elismerve azokat a szervezeteket, amelyek innovációikkal, fenntarthatósági törekvéseikkel, szolgáltatásaik minőségével vagy együttműködésükkel kiemelkedtek az elmúlt időszakban.
Az idei díjátadón egy új kategória is helyet kapott, amely kifejezetten azokat a vállalatokat méltatta, amelyek kiemelkedő szerepet vállaltak a 2024-es magyar EU-elnökségi időszak előkészítésében és lebonyolításában. E rangos elismerést érdemelte ki a B+N Referencia Zrt., amely a „Kiemelkedő hozzájárulás az EU elnökségéhez 2024” kategóriában kapott díjat.
Fókuszban a nemzetközi események támogatása és a B+N
A Budapest Airport az Európai Unió Tanácsának soros magyar elnöksége kapcsán kiemelt figyelmet fordított az 1. Terminál előkészítésére, valamint a nemzetközi delegációk érkezésének zavartalan lebonyolítására. Az elismerést azok a partnerek kapták, akik munkájukkal jelentősen hozzájárultak az elnökségi csúcs sikeres lebonyolításához – köztük a B+N Referencia Zrt. is, amely professzionális szolgáltatásaival támogatta az esemény szervezőit.
„Óriási büszkeség”
Jakab Krisztina, a B+N Referencia Zrt. régióvezetője a díj átvétele után úgy nyilatkozott, hogy hatalmas megtiszteltetés volt az elismerés.
„A mindennapi kihívások ellenére óriási büszkeség számomra, hogy csapatommal együtt ezen a rangos eseményen vehettem át a díjat. Külön öröm, hogy a Budapest Airport elismeri a munkánkat, hiszen ez további lendületet ad számunkra. Továbbra is elkötelezetten dolgozunk azért, hogy a jövőben is a repülőtér kiemelt partnerei között szerepelhessünk” – mondta el a B+N régióvezetője.
A 8 országban, közel 28 ezer munkavállalót foglalkoztató B+N Referencia Zrt. közép- és kelet-európai piacvezető létesítményüzemeltető vállalata hosszú évek óta biztosít magas színvonalú szolgáltatásokat, amelyek elengedhetetlenek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér zavartalan működéséhez. Az idei elismerés is azt bizonyítja, hogy a vállalat kiemelkedő munkát végez a nemzetközi és hazai partnerek kiszolgálásában, és kulcsszerepet játszik a repülőtér infrastruktúrájának fenntartásában.
Díjazottak